Bemutatkozunk

Szervezetünk a KURDI ÖNKÉNTES TŰZOLTÓ EGYESÜLET jogelőde a kurdi Önkéntes Tűzoltó Testület l937. február 27-én alakult meg. Fennállásának 66 éve alatt, mint az ország hasonló kis egyesületeit; érték a politikai, gazdasági és társadalmi változások, melyek mély nyomot hagytak a mindenkori egyesületi tagok életében, s az emlékezetes tűzesetekkel együtt nem felejtik el ezeket.
Ilyen fontos esemény volt az 1954-es év, amikor felépült a kurdi tűzoltó szertár, mely az 1950-es években modernnek számított. Egy tűzoltó gépjármű és két lóvontatású szerkocsi befogadására volt alkalmas, a szerállásokat pedig iroda kötötte össze, ahova már a telefont is bekötötték. Néhány évvel később az akkori kocsi- és mozdonyfecskendők mellé egy Duch-Vippon majd azt követően egy Garant típusú gépjárművet kaptak a kurdi önkéntesek. Hosszú évekig e platós jármű „robogott” ki a szertárból s vitte magával az oltóeszközöket és az oltókat a falu s a környék tüzeihez. A hatvanas évek végén egy a tűzoltóságnál kiszolgált Niza gépjármű váltotta fel az addigra javíthatatlanná váló öreg szerkezetet. Közben a mindenkori szorgalmas csapattagok Bíró József parancsnok vezetésével sorra gyűjtötték az okleveleket a szakmai megmérettetéseken. A szorgalmas elődök még külföldi versenyekre is eljutottak, s ott is becsülettel helytálltak. Egy ilyen versenyen ismerték meg őket azon német város, Nidderau lakói, akiktől később az ottani rendszerből kivont szerszállító Mercedes majd Opel gépjárművet kaptuk. A nyolcvanas – kilencvenes évek centralizáló, önkéntes egyesületeket nem támogató nehéz éveit is sikerült az egyesületnek úgy átvészelnie, hogy nem került végleg lakat a kapura, mint a szomszédos /és sok más/ település esetében. Szerencsére olyan emberek voltak ekkor a település és az egyesület vezetői és tagjai, akik megőrizték, megmentették a falu „tűzoltó” értékeit. A rendszerváltozás évei lassan, de meghozták azt a változást, hogy ismét felismerjék globális szinteken is, hogy szükség van a települések helyi tűzvédelmére, hogy mindenhol gyors segítséget lehessen nyújtani a bajba kerülőknek, s így lett ismét létjogosultsága az önként vállalt tűzoltó munkának is.

A Kurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület alapvető feladata nem változott az elmúlt 66 év során, legfontosabb tevékenységünk a tűz- és káresemények lehetőség szerinti megelőzése, a káresemények felszámolása.
Fontos a múltban nem mindig rögzített feladatok még; - a tűzoltó hagyományok ápolása, - az utánpótlás megteremtése az ifjúsági és diáktűzoltók bevonásával, - tűzmegelőzési feladatok végzése, - a tagok szakmai, tűzvédelmi ismereti képzése, -kapcsolattartás a fenntartóval, - a hivatásos tűzoltósággal és más tűzoltó szervezetekkel.
Önkéntes egyesületünknél az alapvető feladatok ellátásában az elmúlt években előrelépés volt tapasztalható. Sok olyan szakmai feladatot sikerült megoldani, melyre joggal lehet büszke egyesületünk ma aktív tagsága, s ezen feladatok megoldása nyomán, kezd éledni a szűkebb és tágabb környezetünk megbecsülése is.
Ennek egyik ékes tanúbizonysága a hivatásos tűzoltóságtól kapott IFA gépjárműfecskendő, ami biztosítja az egyébként nagyon rossz tűzivíz hálózattal rendelkező településünk aktív tűzvédelmét.
Sikerült elérnünk, hogy ügyeleti rendszerünk segítségével ez elmúlt öt évben összesen 137 káreseményhez, a riasztástól számítva 10 percen belül kivonuljunk, s megkezdjük a beavatkozást.
A kárelhárítási és kárfelszámolási feladataink közül kiemelkedő az l999. évi nagy esőzések nyomán elöntött udvarok és pincék kiszivattyúzása, mely 5 napi csaknem folyamatos munkát adott, valamint a 2000. és 2001.-es év tőzegégése , ahol egy 10 hektáros területen oltottuk el a tüzet a dombóvári hivatásos állománnyal közösen. Ennél az oltásnál több mint 550 órát dolgoztunk az elmúlt három évben. Az előző évek legnehezebb feladatai között említhetők még lakástüzek, s egy helyi Kft. csibenevelőjének tüze, ahol tízezernél több csibét mentettünk ki az eloltott épület belsőteréből.
A közelmúlt történései, egyesületünk tagsága:
Szakmai továbbképzéseken 8 fő szerzett az elmúlt évben szakmai képesítést, így már 34 tagunk rendelkezik legalább alapfokú tűzoltói képzettséggel, 4 tagtársunk pedig önkéntes,- létesítményi parancsnoki tanfolyamot végzett.
Négy éve kezdtük meg az egyesületnek otthont, a szakfelszereléseinknek fedelet adó szertárépület bővítését felújítását. A tagtársak önkéntes munkájának, az önkormányzat, anyagi támogatása valamint több sikeres pályázat eredményeként, elkészült két szerszállító járművünk garázsa, az épületben vizesblokkot, klubhelyiséget alakítottunk ki. Járdát, bejárót készítettünk, az épületbe gázfűtést szereltettünk. Az 1954-ben épült épületünkben felújítottuk a villamos hálózatot, lépcsőt készítettünk, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Végeredményben egyesületünk komoly fejlesztési munkát hajtott végre, mely komoly kihatással volt, és lesz szervezetünk életére. Az építés munkái kipróbálták együttműködési képességünket, kitartásunkat. Bizonyították; hogy a közös összefogás anyagi segítséggel párosulva, képes létrehozni egy magasabb-rendű értéket, amely érték; - a településünkön élő emberek biztonsága-. Az elkészült, felújított épület „hozománya” hogy méltó körülményeket, helyet - otthont -biztosít gyarapodó felszereléseinknek, s gyarapodó tagjaink számára is. Az egyesületnek jelenleg 61 felnőtt, 29 diák és 23 ifjúsági tagja van, (össz. létsz.: 113 fő) akik többségükben kiveszik részüket az egyesület sokrétű feladataiból, amelyeket önként vállalnak és teljesítenek.
Civil szervezetünk jövőbeni feladatai:
A katasztrófavédelem szempontjából a vélhetően hamarosan megjelenő „régiók”, azok működési mechanizmusa, tevékenységük kialakulása - az egyenlő esélyek biztosítása érdekében - nyilvánvalóan új feladatokat és szemléletmódot jelent, amelyre az önkormányzatoknak, és a civil szervezeteknek is fel kell készülniük. Tudjuk, hogy minden helyi vagy regionális katasztrófa esetén a mentési munkálatok elsődleges irányítása az önkormányzatok feladata, s a gondos önkormányzatok (ha módjukban áll) helyben tartanak fenn, működnek együtt civil szervezetekkel, melyek közel a bajhoz segítenek, segíthetnek. Fontos és egyre fontosabb tényezők; a hozzánk hasonló civil szervezetek, -emberi, -szakmai, -műszaki adottságai, hiszen e tényezőkön sok múlik. Magas színvonalú szolgáltatást csak úgy nyújthatunk, ha igazodunk az európai normákhoz, kitekintünk az ottani tapasztalatokra, s megpróbáljuk azokat integrálni helyi lehetőségeinkhez, adottságainkhoz. Ennek elengedhetetlen feltétele a megfelelő szakmai felkészültség megteremtése, s annak további szintentartása, mely állandó képzést, továbbképzést, műszaki fejlesztést tesz szükségessé. CÉLUNK: Katasztrófavédelmi közszolgáltatásunk korszerűsítésével, a településünkön és környékén lakó emberek emberi és állampolgári jogainak, esélyegyenlőségének megteremtése.
Egyesületünk lényege, és jelmondata is egyben:
„Segítség - közel a bajhoz !”
mert a MI CIVIL SZERVEZETÜNK a Kurdi Községi Önkéntes Tűzoltó Egyesület TUD, és AKAR is TENNI a településünkön és a környékén élő emberekért, - mindannyiunk biztonságáért -.

Kurd, 2006-05-14. Müller János
ÖTE parancsnok


Bemutatkozunk
Eseményeink Statisztikák Fotógaléria Elérhetőségeink Támogatóink Tagjaink